Neo @ Corvintető

neo

Cserébe amiért elmehettem breakcore buliba előbb elmentem asszonnyal Neo koncertre, pedig a kicsit fárasztó és hosszú csütörtök után nem sok kedvem volt hozzá. Pláne, hogy előtte még el kellett menni a Wigner-be is bambiért, vagyis ahogy a lányok nevezték: maci fröccsért. Málnaszörpös fröccsöt képzeljetek el. Igen borzalmas. Aztán még vártunk erre, meg arra és végül kb. 11 kor sikerült is elindulni, sokról persze nem maradtunk le, még az elő zenekar utolsó számait is sikerült elcsípni.

Érdekes hely volt a Corvintető. Nem mondhatnám, hogy visszavágyok, bár nyáron a szabadtéri részén, biztos viccesebb lehet. Kicsit a Kultiplexre emlékeztetett a sok grafitival meg matricával amit a felfelé úton láttunk, a hely elrendezése is. Volt ülős bár, csocsós rész, meg koncertterem ahol kurva nagy füst volt, és a maci fröccs máris nem érezte magát olyan jól a pociban.

Maga a koncert amúgy nem volt rossz. Egyszer még a Volton voltam Neo koncerten, de akkor sem hagyott maradandó emléket, mert szombaton már semmi értelmes koncert sem volt és ezen a tényen a Neo sem tudott változtatni. De azért nem volt rossz. Az elején még volt egy kis szokásos startoló lökdösődés, mely során 2-3 sorral hátrébb kerültünk, de aztán egykét rajtunk dugó párt leszámítva nyugi volt.

A régi Neo még vicces volt, főleg a Rambo 13-nel, de azóta nem is nagyon hallgattam és sosem tartottam nagy buli zenének, most meg kifejezetten retronak tetszett számomra ezzel a tucc-tucc ritmussal és a nyakban lógó szintivel.

De azért utána csak elmentem breakcore-ra, mert kellett a fülemnek és a lábaimnak valami komolyabb és nem is bántam meg, de erről majd inkább trau írjon, mert ő mégis tovább nyomta.

Válasz