Számok amikért érdemes volt tavaly felkelni
A záróvizsgám miatt teljesen megfeledkeztem erről a kihalófélben lévő szokásunktól ( a poszt írás mellett), úgyhogy most pótolom. Kicsit bajban vagyok, mert mostanában hajlamos vagyok csak rövid távon emlékezni dolgokra, de előkaptam a letöltési listám és már látszik is, hogy mit szedtem tavaly. Azt kell mondjam az idei év zeneileg számomra elsősorban a dubstep-et jelentette. Ugyan 1-2 éve még sirattam a drum’n’bass-t és szidtam a dubstep-et, de sajnos egy-két jó előadó hatására és mert dnb témában mostanában ritkán jönnek igazán jó darabok eléggé átálltam a dubstep-re. Úgyhogy a listámat is nagyjából ez fogja kitenni.
Ha már időlistám van, menjünk idő sorrendben. Év elején jött ki a Chase n Status új albuma, mely szerintem próbálkozósra sikeredett, igazán egy számot sem tudok kiemelni, de készültek jó remixek belőle, mint pl. ez itt ![]()
A kevés dnb-t számomra idén is elsősorban a Hospital tudta biztosítani Danny Byrd-del
és a nagy öreg London Elektricity-vel, akinek az albumáért azért annyira nem lettem oda, mert egy langyos fos volt, de egy szám azért megmaradt.
Aztán most sok dubstep…
Az idei év egyik legdurvább basszus szaggató száma (nem, nem az), mely a Fridge-fesztiválon 2 percre kilőtte a zenét
Persze a remixek se maradjanak ki, mert az tavalyi év is hozott egy-két nagyon jól felzúzott house-trance remixet.
A KOAN Sound-ot nem tudom hogy találtam, de van pár jó számuk.
Kedvenc előadómmá lépett a Modestep is, miután a harmadik maxijukat is rongyosra hallgattam. Kedvencem a dnb felpörgetés a végén.
Másik nagy kedvencem az a Nero lett akiket amíg dnb vonalon mozogtak szinte észre sem vettem. De amióta dubstep-et tolnak minden számukba szerelmes lettem, úgyhogy álljon itt egy olyan aminek a klippjét is szeretem és nem mellesleg erre ébredek egy fél éve.
DJ Fresh mostanában talán a Pendulum után a második legpopposabb előadó, úgyhogy tőle csak egy remixet engedek meg.
Kezd hosszú lenni a lista, de tartsatok ki, mert a liquid vonal se maradjon ki.
És végül a téli hajrában érkezett 3 szám. Az egyik Skrillex-től, aki nagyon rendesen leírta, hogy töltsétek ha nincs rá pénzetek és érdemes is volt. Bár nem kifejezetten szeretem a munkásságát, de Bangarang az zúzott.
Kicsivel Skrillex után Dodge & Fuski is virított.
És végül nem maradhat le az a szám sem, melyen a Fridge-fesztiválon szinten minden Dj berakott, a Pendulumból alakult banda a Knife Party Facebook-os száma.
Ennyi lett volna 2011, remélem az előadók idén is megdolgoznak a füleinkért. Boldog Új Évet minden kedves olvasónak.